Újabb szigorítások jöhetnek, mert a december eleji javulás után újra megugrott a fertőzöttek száma az országban. A déli városrészek felől érkezőket segíti, hogy a most átadott déli metrószakasz felújítása idején bevezetett új járatokat a BKK fenntartja. mélyülő gazdasági válság mindannyiunkat próbára tett, a kormány pedig Az Arany János utcai és a Ferenciek terei állomások lezárásával március 9-én elkezdik a 3-as metró középső szakaszának felújítását. Az állat valószínűleg azért vándorolt magasabbra, hogy kiterjessze vadászterületét, de a lehetséges okok között van a klímaváltozás is. Közösségi oldalán ismerte be a BKV, hogy nem jött létre szerződésmódosítási szándéknyilatkozat a 3-as metró középső szakaszának alagút-felújításáról. Az M3-as szerelvényeken egyelőre nincsen klíma, de erről azt mondta a főpolgármester, hogy a teljes felújítás befejezéséig megoldható lehet, hogy ezzel is felszereljék a hármas vonalon közlekedő kocsikat. Tarlós átnevezi a Klinikák metrómegállót . A belvárosba, belvárosban utazóknak javasolják a másik három metró, a 4-6-os villamos, a megszokottnál sűrűbben induló 2-es, illetve a Kiskörúton közlekedő 47-es és 49-es villamos használatát. 43 millióért szerződtek tavaly a fideszes önkormányzattal, az új vezetés egyelőre keresi a munka nyomait. 3-as metró felújítás, középső szakasz: minden infó biciklistáknak! A tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a BKV 2020. július 24-én felfüggesztette a szerződés egy, a 3-as metró középső szakaszának felújítására vonatkozó részét. Vélemény?”, Levélben biztatja védőoltás-regisztrációra a nyugdíjasokat a kormány, Liszkay Gábor visszavonult, Mészáros ügyvédjéhez kerültek a KESMA-birodalom alapítói jogai, Gődény György nem tarthatott hivatalos dedikálást egy plázában, ezért sétálgatás közben írta alá könyvét, Niedermüllerre változtatta nevét a cég, ami ellen Niedermüller vizsgálatot indított, Vasárnap este a Rákóczi hidat is lezárják a Csepelen talált légibomba miatt, Sakkőrület tombol a világban a Queen's Gambit után, és egyre több a csaló az online sakkoldalakon, Először láttak bengáli tigrist 3165 méter magasan Nepálban, Trumpot a saját bírái sem támogatták, a leköszönő elnök Twitteren dühöng, A cseh kormány betiltotta az elviteles kávét a járvány miatt, A saját termékeivel jótékonykodik Mészáros Lőrinc cégcsoportja, Egy hód sétálgatott egy bátonyterenyei buszmegállónál péntek este, Peruban felfüggesztették az egyik kínai vakcina tesztelését, Tíz év börtönre ítélték Iránban a híres influenszert közösségi médiás aktivitása miatt, Polt Péter a rendőrséghez továbbította Demeter Szilárd gázkamrázós ügyét, 51 év után megfejtették a Zodiákus gyilkos egyik feladványát, Egy zsák krumplival hálálta meg a Külügyminisztérium a dolgozói idei kitartását. Átadták a 3-as metró felújított déli szakaszát. is. Az elmúlt két hétben találkoztunk már mindenféle forgalomkorlátozásokkal a város belsejében, most alakítják ki azokat a forgalmi sávokat többek között, ahol majd a 3-as metró középső szakaszát pótló buszok gurulnak majd. Az első főütemben a déli szakasz lezárásakor az M3-as metró szerelvényei Újpest-Központtól csak a Nagyvárad térig közlekednek. Az nem derült ki, hogy megszegte-e a kijárási tilalmat. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság. 3-as metró felújítás, középső szakasz: ne a pótlóbuszt várjátok, van más alternatíva ittlakunk.hu 2020.10.27. k., 06.28 Desktop A kép csak illusztráció … Öt új munkatárs érkezett, öt új blog, rendszeres podcast Átadták a 3-as metró felújított déli szakaszát, ám a neheze most jön - November elején indulhat el az utolsó, egyben legnehezebb középső szakasz rekonstrukciója. bővülhessen az újság, 2021-ben új rendszert indítunk. Amatőr kódfejtőknek sikerült megoldania az egyik legismertebb amerikai sorozatgyilkos rejtvényét. 3-as metró felújítás, középső szakasz: ne a pótlóbuszt várjátok, van más alternatíva ittlakunk.hu 2020.10.27. k., 06.28 Desktop A kép csak illusztráció … Nyugati pályaudvar – Semmelweis Klinikák állomások közötti szakasz lezárása.